Vélemény a “Társasjáték – A társ nem játék” könyvről

Vélemény a “Társasjáték – A társ nem játék” könyvről

“Szia Krisztián!
Elolvastam a könyvedet és nagyon tetszett! Gyorsan olvasható, és tényleg összefoglalja a lényeget, amit tanítottál nekem. Pozitív, hogy vannak benne gyakorlatok és ad válaszokat, megoldási javaslatokat. Több ilyen jellegű könyvet olvastam már, a legtöbben ezek hiányoznak. A példák, főleg a saját példák emelik a könyv színvonalát. Megnyugtató, hogy te, azaz ti is szembesültök ezekkel a problémákkal, amiről nyíltan beszéltek. Így váltok ti is emberivé.

Sok munka van ebben a könyvben. Tetszik, hogy önmagukba való fektetéssel kezdted, mert tényleg – tőled tanulva tudom, hogy – ez az alapja mindennek. Ami még nekem sokat adott úgy, hogy rengeteget dolgoztunk együtt az az, hogy elmesélted, miért alakultak így ki az 1920-as éveket követően a párkapcsolatok.
A féltékenységnél és a megcsalásnál ragadtam le, vissza is olvastam, valószínűleg azért, mert ezek a “gyenge pontjaim”. A megcsalást jól körbeírtad, a féltékenységnél pedig rájöttem, hiába van az embernek megfelelő önbizalma és önbecsülése, ezek néha sérülhetnek, és újra kell építeni, gyakran meg kell erősíteni. Főleg a nőknek, akik korosodnak, és a szépség mindig is hatalmas előny volt, és az is marad (néhány hátránya ellenére is).
Magáról a könyvről:
Mérete tökéletes, a kemény kötés, a kiemelések, a tartalomjegyzék, mind-mind egy útmutatót ad a kezembe, amit bármikor elővehetek, és részenként olvashatom. (Nagyon szeretem Almási Kitti könyveit is, olyan mintha hozzám beszélne, de a fontos részeket nem különíti el, nem emeli ki, így ki szoktam fényképezni ami nekem kell, mert beleírni nem szeretek, inkább megtisztelem a könyvet, és ha valamit meg akarok újra érteni, akkor újra az egészet el kell olvasni, ami nem kényelmes)
Tetszik a végén a jegyzet lehetősége. Tetszik, hogy könyvjelzőt is adsz hozzá. Ez nagyon pozitív, kevesen csinálják ezt is. Tetszik az is, hogy a te idézeted van rajta (rajongok az idézetekért).  Ábrák is szemléltetőek, a vizualizáció a téma megmaradását, megértését segíti elő.
A borítója a könyvnek az interneten nézve nem fogott meg. Most, hogy többet volt a kezemben, kezdek megbarátkozni vele. A dombornyomott cím és betűtípus nagyon tetszik, a kedvencem ez a stílus, maga a cím és alcím is, de a kék szín és a design nem az én ízlésem, de hát ez tényleg már csak ízlés kérdése.
A hátuljának viszont tökéletes az elrendezése, a bemutató, a szöveg, minden. Az nagyon tetszik.
Gratulálok hozzá! És köszönöm, hogy annyi mindent tanítottál/tanítasz nekem, felnyitod a szememet, hogy jól lássak dolgokat.
Köszönettel:
M.”
Ha szeretnél többet tudni a könyvről, kattints a képre!
initial image
No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt, információkat tárolhat és/vagy kérhet a számítógépedtől, amiket Cookie-k formájában tárolnak a weboldalak. Cookie kezelésről itt tudhatsz meg többet.

These cookies are necessary for the website to function and cannot be switched off in our systems.

Ezek a Cookie-k az oldal működéséhez nélkülözhetetlenek, ezért nem is lehet letiltani őket.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Decline all Services
Accept all Services