Tippek a tűz fellobbantásához

Avagy a változatosság egy monogám kapcsolatban is gyönyörködtet

Tippek a tűz fellobbantásához

Írta: Koller Zsuzsanna párkapcsolati coach

Amikor az ember lánya (és fia) megunja a szingliséget (és/vagy a kalandozást), és éretté válik az igazi elköteleződésre, akkor eljön az a pont, amikor bármit megadna azért, hogy legyen egy olyan megbízható társa, akire mindenben számíthat.

Egy olyan társ, aki mellett érzelmi biztonságban érezheti magát, aki mellett valóban önmaga lehet, és akivel úgy szeretik egymást, ahogy vannak. Úgy igazán, „mindenestül”. Ez a „borsó meg a héja” érzés, és az összetartozás sok egyedülálló ember vágya, és ebben az érzelmi komfortban tervezik leélni a közös életüket, „boldogan, amíg csak meg nem halnak”.

Pont, mint a mesében.

A mindennapi rutin, a jól bevált forgatókönyvek és napirendek, az állandóság és kiszámíthatóság aztán néhány év alatt szépen a poshadt állóvízbe süllyeszti az elején még oly’ szenvedélyes szerelmüket.

(Persze csak akkor, ha nem elég éberek, és nem használják a jól bevált tippeket.)

Az emberi természet ugyanis így működik: fix kereteket, kapaszkodókat, bejáratott sémákat keres. Azokhoz szorosan ragaszkodik, és mindent megtesz azért, hogy benne maradjunk a komfortzónánkban. Aki ösztönösen éli az életét, az meg van róla győződve, hogy ez így természetes. Azt gondolja, hogy normális, ha az évek során megkopik az egymás iránt érzett rajongás, és a kapcsolatuk megszokottá, szürkévé válik.

Ezzel szemben a tudatosság az, amikor tudjuk, hogy a döntés, az irányítás a mi kezünkben van. Mi teremtjük meg a saját valóságunkat, így a párkapcsolatunkat is. Lehetőségünk van bevetni mindent annak érdekében, hogy ez a komfortzóna ne legyen túl szűk. Sőt, mi magunk is tudjuk tágítani azt, és néha bizony ki is léphetünk onnan, ha azt akarjuk, hogy a kapcsolatunk évtizedek múltán is színes, tartalommal teli és építő legyen mindkettőnk számára.

Nem kell elfogadni azt az idejétmúlt felfogást, hogy a régi csak unalmas lehet, és azt az új nézetet sem, hogy ha meguntad, dobd ki és keress egy újat.

Hiszem, és tudom, hogy bárki képes lehet a meglévő kapcsolatát színessé tenni, hosszútávon is. Ehhez hoztam most tippeket, melyeket én is sikerrel alkalmazok a házasságomban.

  1. Teremts hiányérzetet: ha folyton egymás nyakán lógtok, és túl sokat vagytok együtt, nem marad meg a privát tere egyikőtöknek sem. Ez egyenes út a kapcsolat kiüresedéséhez. Egy idő után miről fogtok beszélgetni? A saját privát térhez mindenkinek joga van, és mindenki igényli, még akkor is, ha ezt magának sem vallja be. Persze ez nem azt jelenti, hogy titkolózni kell a másik előtt, hanem azt, hogy legyenek olyan elfoglaltságaitok, melyeket külön szerettek végezni. Egy saját hobbi, sport, vagy akár csak annyi, hogy néha egyedül vagytok, és élvezitek a saját magatok társaságát. Ekkor jöhetnek új ötletek, ekkor érnek új impulzusok, melyeket belevihettek a kapcsolatba. Ehhez az kell, hogy mindkét fél egészséges énképpel, önbizalommal rendelkezzen. Ha a másik távollétében felüti a fejét a féltékenység, bizalmatlanság, az minden esetben az önértékelési problémák jele. Ha közben mindvégig biztosítjátok egymást az elkötelezettségetekről, ha azt érzitek, hogy megbízhattok a másikban miközben távol vagytok, akkor működni fog.

 

  1. A vágy a távolságot preferálja. Időnként néhány napot érdemes távol tölteni egymástól. Lehet ez egy utazás a barátokkal, tanfolyam, vagy bármi, ami azzal jár, hogy nem alszotok együtt. Ez kizökkent benneteket a mindennapi rutinból, izgalmat hoz, az új élmények töltetet hoznak a kapcsolatotokba. Teremtsetek lehetőséget arra, hogy újra vágyjatok egymásra, hiányozhassatok egymásnak. Ennyi elég ahhoz, hogy aztán amikor újra találkoztok, legyen miről beszélgetni, és jóleső izgalommal lehessen várni a találkozást.

 

  1. Járd a saját utadat is. A közös minőségi idő, és a közös célok fontosságáról már sokat beszéltünk (pl itt írunk róla: https://tudatosparkapcsolat.hu/ezt-az-5-dolgot-barmelyik-nap-megteheted-a-szerelmedert/), de ugyanolyan fontosnak tartom azt is, hogy egy kapcsolatban mindkét fél a saját egyéniségét is kibontakoztassa. Ez adja meg a lehetőséget arra, hogy felnézzetek egymásra, legyen miért becsülni a másikat. A szíve mélyén mindenki vágyik a nagyrabecsülésre! Ezt csak úgy adhatod meg neki, ha hagyod, hogy abban, amiben jó, a képességeit kamatoztathassa, sikereket élhessen át. Az egymásnak nyújtott támogatás az egyik legfontosabb építőelem egy házasságban. Ha azt akarod, hogy rád is legyen miért felnézni, csinálj valamit, ami kihívást jelent, ami csak rólad szól, tűzz ki saját célokat, melyekben sikeres lehetsz. Ha az az egyetlen célod, hogy este várod őt haza, akkor könnyedén unalmassá válhatsz a számára.

 

  1. Vitassátok meg bátran a nézetkülönbségeiteket. A problémák szőnyeg alá söprése helyett hosszútávon jövedelmezőbb a kapcsolat szempontjából, ha néha vitatkoztok. Nem azt mondom, hogy repkedő csészealjak mellett veszekedjetek, de azért egy kis vitatkozás mindig segít felkorbácsolni a hullámokat. Az álló vízben senki nem érzi jól magát hosszú távon, nem igaz? Az pedig teljesen normális, ha van olyan téma, amiben nem értetek egyet. Ezt bátran el lehet mondani a másiknak anélkül, hogy bántanátok egymást. Érvek, ellenérvek, pulzus kicsit felmegy, és máris magasabb szinten működik a kémia. J A szőnyeg alá söpört szemét ezzel szemben csak terjed a felszín alatt, és megmérgezi a kapcsolatot. A ki nem mondott, elfojtott érzelmek pedig nem csak a párkapcsolatra, hanem a saját egészségedre is ártalmasak.

 

  1. A szex mindig felgyújtja a tüzet, legyen gyakori. Ez nem csak a testiségről szól. Aki évek óta házasságban, kapcsolatban él, annak többnyire ismerősen cseng, amikor azt mondom, hogy sokszor a szex is rutinná válik. Rohannak a hetek, munka, gyerekek, sok a teendő. Nem mindig marad kedv az esti összebújáshoz. Enélkül viszont egyik párkapcsolat sem működőképes, sőt, ez adja hozzá a tüzet, úgyhogy ne hagyjátok kihűlni! Tudom, néha fáradtak vagytok hozzá, de tudnod kell, hogy a szex oxitocint termel, melyet szerelemhormonnak is neveznek. Ez hoz titeket össze igazán, növeli a kötődést, összetartozást, így a kapcsolatnak és az egészségednek, lelkiállapotodnak is jót tesz! Minél gyakoribb, annál jobb.

 

  1. Nyújtsátok az előjátékot egésznaposra

Bújtatott gesztusokkal, apró figyelmességekkel egész nap tudtára adhatod, hogy szereted, és vágysz rá. Ezzel megalapozod az estéteket, hiszen érezni fogja, hogy egész nap nála jártak a gondolataid. Ha nem is mindennap kivitelezhető, de azért rendszeresen iktassatok be ilyen alkalmakat, amikor egész nap az estére készültök. Egy kis édesség, egy finom bor, halk zene aztán megszínesítheti a folytatást.

  1. Környezetváltozás

Rendszeresen iktassatok be közös utazásokat. Nem kell messzire menni, az a lényeg, hogy ne otthon legyetek, és máshol töltsétek az éjszakát. Ezzel új helyzeteket teremthettek, új érzéseket fedezhettek fel magatokban. Új ízek, új illatok, új társaság, új élmények és programok, ezek mind-mind új töltést adhatnak az utána következő napokra, hetekre is.

  1. Nulla kütyü!

Legyenek olyan idősávok, amikor nincs a kezetek ügyében internet, vagy elektromos kütyü. Hozzatok közös megegyezéseket erre. Nem számít közös időtöltésnek, ha mindketten a telefont nyomkodjátok. Beszéljétek meg, hogy pl este a hálószobába már nem viszitek be a telefont, vagy ha igen, kapcsoljátok ki. Az ébresztésre használjatok inkább valamilyen ébresztő órát. Nincs kifogás. A netezés eltávolít titeket, ellaposítja a kapcsolatot.

  1. Romantikus randi

Hetente egyszer legyen randinap. Vagy kéthetente. A lényeg, hogy gyakran és rendszeresen menjetek el valahová, ahová szépen fel kell öltözni. Akarjatok tetszeni! Kerüljenek elő a parfümök, az ing, a magassarkú. Ezt a kapcsolatotokért teszitek, magatokért, és egymásért. Mi más olyan dolog van, amiért érdemesebb szépen kiöltözni, mint a szerelmetek? Legyetek újra vonzóak egymás számára annyira, hogy aki lát benneteket, irigykedhessen.

Ha további jól hasznosítható praktikákat olvasnál párkapcsolati témában, kukkantsd meg ezt a hamarosan megjelenő könyvet:

https://tudatosparkapcsolat.hu/konyvek/

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt, információkat tárolhat és/vagy kérhet a számítógépedtől, amiket Cookie-k formájában tárolnak a weboldalak. Cookie kezelésről itt tudhatsz meg többet.

These cookies are necessary for the website to function and cannot be switched off in our systems.

Ezek a Cookie-k az oldal működéséhez nélkülözhetetlenek, ezért nem is lehet letiltani őket.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Decline all Services
Accept all Services