fbpx

Változtatsz vagy maradsz a mocsárban?

Változtatsz vagy maradsz a mocsárban?

Sok párkapcsolatban vannak problémák. Van olyan, amikor az egyik fél úgy érzi, hogy mindent elkövetett, hogy jobb legyen, de a másik fél nem tesz semmit. Velem is így történt. 6 év együttélés után, rájöttem, hogy akármennyire is jó sok minden a kapcsolatunkban, valami hiányzik.

Én egy aktív, pörgős ember vagyok, ő egy sokkal nyugodtabb otthon ülő típus. Én inkább megyek sportolni, kirándulni, ő inkább tévézik, vagy számítógépen játszik. Én szeretek bújni, ő nem igényli az ilyesmit. És sorolhatnám… már az első közös években is sokszor mondtam neki, hogy mit szeretnék, de legtöbbször elutasító választ kaptam.

 

Aztán 6 év után komolyabb beszélgetéseket is kezdeményeztem, amikor elmondtam, hogy szeretném, ha változtatna, mert nekem így nem jó. Meghallgatott, azt mondta oké, de aztán nem történt semmi. Úgy éreztem egy olyan mocsárban vagyok, amiből ki kell másznom, ha kell nélküle.

 

Elkezdtem magammal foglalkozni, aktívan sportolni, és a külsőmet is megváltoztattam, sokkal nőiesebb lettem. Ez által elkezdett az önbizalmam is növekedni, amitől egyre “népszerűbb” lettem, ami persze neki nem tetszett. Sokat eljártam itthonról, és igyekeztem kizárni az életemből, hogy észrevegye magát, habár ez sokszor nagyon fájt, mert vele szerettem volna megélni azokat a pillanatokat, amiket egyedül, vagy másokkal éltem meg. Sokat veszekedtünk, mert ő nem értette miért nem foglalkozom vele annyit, mint előtte.

 

Aztán jött a tavalyi év, amit már korábban megosztottam veletek (Hogyan tanultam meg értékelni magamat?), és életem egyik legjobb döntése volt, hogy külső segítséget kértem Krisztiántól. Azóta párom és én is folyamatosan fejlődünk, és szó szerint “megjavult” a kapcsolatunk, de azért még van mit tanulnunk (A fejlődéshez idő kell).

 

Az összes lépéshez, amit a változás érdekében elkövettem, óriási bátorság kellett. Először ahhoz, hogy merjek “nem foglalkozni” a párommal. Aztán ahhoz, hogy elmenjek Krisztiánhoz. Szó szerint rettegtem az első alkalomtól, és kb. ötödik nekifutásra mertem időpontot kérni hozzá, pedig akkor már hónapok óta ismertük egymást. Ahhoz is nagy bátorság kellett, hogy végigjárjam az önismeret útját. De tudtam, hogy ha nem változtatok akkor a “mocsárban” maradok.

 

Sajnos sokan élnek úgy, hogy félnek szembenézni a problémákkal, önmagukkal, és nem mernek változtatni. Aki viszont végig járja a sokszor nagyon nehéz és fájdalmas utat, az biztos, hogy a végén nyerni fog. Lehet, hogy rendbejön a jelenlegi párkapcsolata, lehet, hogy új párkapcsolatban találja meg a boldogságát, de az is lehet, hogy éppen az egyedüllét jelenti a megoldást mindenre.

 

A lényeg, merj változtatni!

 

Írta: P. Ildikó
Írd meg a problémádat, és mi segítünk!

Ha úgy érzed, egyedül nem boldogulsz, írd meg, milyen problémád van, miben szeretnél segítséget kérni tőlünk, hogy személyre szabott segítséget kaphass!

A lehető leghamarabb, teljesen INGYENESEN válaszolni fogunk neked emailben, de előfordulhat, hogy ez néhány napot igénybe vesz. 

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt, információkat tárolhat és/vagy kérhet a számítógépedtől, amiket Cookie-k formájában tárolnak a weboldalak. Cookie kezelésről itt tudhatsz meg többet.

These cookies are necessary for the website to function and cannot be switched off in our systems.

Ezek a Cookie-k az oldal működéséhez nélkülözhetetlenek, ezért nem is lehet letiltani őket.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Decline all Services
Accept all Services