Miért vagyok hálás a múltnak?

Miért vagyok hálás a múltnak?

A minap elméláztam, hogy vajon hogyan jutottam el odáig, ahol most tartok. Számot vetettem, hogy milyen történések és megélések sorozata vezetett ide, hogy most úgy érzem, igazán a helyemen vagyok. Rájöttem, hogy temérdek sok mindenért hálás lehetek.

Úgyhogy ezennel köszönöm a múltamnak, köszönöm a múltbéli kapcsolataimnak, mindenkinek, akivel csak dolgom volt, hogy ilyen sokat tanulhattam belőlük, tőlük, általuk. Mostanra azzá váltam, aki mindig is szerettem volna lenni. Így visszanézve minden értelmet nyert, amin keresztülmentem. Megértettem, mi miért történt velem. Például rájöttem, hogy a szerelmet nem az érzések jelentik, és arra is, hogy egy párkapcsolatban nem mindig kell érezni a gyomromban a pillangókat. Megtanultam, hogy a kapcsolatainkban is csak a változás az állandó, ahogy az élet többi területén is.

Be kell vallanom, korábban igen naiv voltam. Azt gondoltam, hogy ha én mindent megteszek a szerelmemért, ami csak tőlem telik, akkor ugyanezt visszakapom majd tőle. Mára megtanultam, hogy ez korántsem így működik egy párkapcsolatban. Sokkal többről van szó. De mire erre rájöttem, több évre volt szükség, és sok kapcsolaton, rengeteg szenvedésen mentem keresztül

Aztán MEGÉRTETTEM, hogy a párkapcsolatban a legfontosabb az, hogy mennyire ismerem önmagamat. Tehát valójában egy párkapcsolat a folyamatos tanulásról és fejlődésről szól.

Emlékszem, azelőtt sokszor voltam haragos, pökhendi, felsőbbrendű, és persze voltam áldozat, “kiszolgáló személyzet”, önostorozó papucs is. Voltam megcsaló és megcsalt is. Voltak rosszabbnál rosszabbul sikerült randijaim. Volt, amikor évekig húztam a volt barátnőmmel a játszmáinkat, pedig már réges-rég nem voltunk együtt. Hagytam magam a végsőkig kihasználni. Volt, amikor kuncsorogtam a szeretetért. Rengetegszer könyörögtem, esdekeltem: „Jaj, bármit megteszek, csak ne hagyj el, kérlek!” Sokszor voltam padlón, és sokszor volt reménytelenül rossz kedvem. 

Rengeteg alkalommal bőgtem férfi létemre, mint egy óvodás, és tettem olyat, amivel szándékosan bántottam a páromat. Sokáig meg akartam felelni az aktuális páromnak, de utólag rájöttem, hogy csak nagyobb akartam lenni a szemében, mint aki valójában voltam. Voltam erőszakos, direkt idegesítettem valamivel, csak azért, hogy figyeljen rám. Nem is voltak boldogok a kapcsolataim. Egyik sem, egyáltalán nem.

 De ma már látom, mi értelme volt ezeknek a játszmáknak. 

Megtanultam mindezt megérteni, és utána magam mögött hagyni. Megtanultam azokat az embereket is kezelni, akik addig folyton csak belémrúgtak. Megismertem önmagamat, és megtudtam, milyen férfi szeretnék lenni a NŐ mellett, akire vágyom, és akit reméltem, hogy megtalálok majd.

Köszönöm, és hálás vagyok a múltamnak. Tudom, hogy minden egyes találkozásnak, minden utamba kerülő lánynak, minden egyes korábbi kapcsolatomnak értelme, értéke volt számomra. Tudom, hogy melyik kapcsolatomból mit tanultam. Mert a hibák azért vannak, hogy tanuljunk belőlük, és fejlődjünk. Mert bizony nekem is vannak hibáim, mint ahogy mindenkinek. De mára már tudom, hogy a feltétel nélküli szeretet azt jelenti, hogy nem csak a feleségem hibáit, hanem a saját hibáimat is felismerem és elfogadom. Megpróbálok minden helyzetből tanulni. Hiszen az ember valóban holtig tanul. Úgy érzem, mára már tényleg a helyemen vagyok. Tisztán látom, mit szeretnék az életemmel kezdeni. Nem volt könnyű az út idáig. De azt tudom, hogy visszanézve most sem csinálnám másképp. 

Köszönöm a múltamnak mindezt, és hálás vagyok az életem minden egyes percéért, a boldog pillanatokért, és a nehéz helyzetekért egyaránt. 

Te hogyan vélekedsz a múltadról?

Írta: Koller Krisztián

Írd meg a problémádat, és mi segítünk!

Ha úgy érzed, egyedül nem boldogulsz, írd meg, milyen problémád van, miben szeretnél segítséget kérni tőlünk, hogy személyre szabott segítséget kaphass!

A lehető leghamarabb, teljesen INGYENESEN válaszolni fogunk neked emailben, de előfordulhat, hogy ez néhány napot igénybe vesz. 

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt, információkat tárolhat és/vagy kérhet a számítógépedtől, amiket Cookie-k formájában tárolnak a weboldalak. Cookie kezelésről itt tudhatsz meg többet.

These cookies are necessary for the website to function and cannot be switched off in our systems.

Ezek a Cookie-k az oldal működéséhez nélkülözhetetlenek, ezért nem is lehet letiltani őket.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Decline all Services
Accept all Services