fbpx

3.8 levél: Édesapa

3.8 levél: Édesapa

AZT HISZEM, A KISGYEREK, EGY NÉGY-ÖT-HAT ÉVES KISKRAPEK AGYÁBAN AZ A KÉT FOGALOM, HOGY APA ÉS VÉDELEM, VALAHOGY EGYET JELENT.

Szilvási Lajos

Az elmúlt öt napban sikerült a Tudatos Párkapcsolati Rendszer segítségével Édesanyád példáját rendezned magadban.
Most a feladatod, hogy ugyanezt megtedd Édesapáddal is!

Fontos

Amennyiben még nem sikerült a kellő számban meghallgatnod a hanganyagot, kérlek állj meg! Csak akkor folytasd a Rendszer megismerését, ha már testi és lelki tünet nélkül sikerül végighallgatnod  a vizualizációs gyakorlatot!

Csak akkor haladj tovább a Rendszerben, ha minden amit a gyakorlat során tőlem hallasz, azt pontosan el is tudod képzelni, látod magad előtt amiről beszélek!

Édesapa

Az előző levelekben említettem, hogy mindkét szülő egyformán fontos. A két szülő közül egyik sem áll a másik előtt. Ha egyikükre szívesebben, nagyobb mosollyal gondolsz, akkor ez természetesen teljesen normális. Hiszen más-más emlékképet hoztál el gyermekkorodból róluk. Ezeket a szüleidtől érkező érzelmeket nem keverheted bele párkapcsolataidba.

Az apa a családban a stabilitást jelenti. Az ő példája kerülhet bele a Te viselkedési mintádba. Így ezzel a gyakorlattal a férfi energiáinkat rakjuk helyére magunkba.

Mik is azok a férfi energiák?  A leggyakoribb Férfi energiák a határozottság, céltudatosság, önmagadért kiállás. Ezek az úgynevezett támogatói energiák. Elképzelhető, hogy valamelyiket Édesapád nem tudta a megfelelő módon számodra megmutatni és ez kihatással lehet párkapcsolatodra is. Épp ezért most az apai viselkedési mintát fogod a felszínre hozni, hogy a gyermek-apa kapcsolat ne jelenjen meg a párkapcsolatodban.

Feladat

Mi tehát a következő feladatod? A már ismert Tudatos Párkapcsolati Rendszer módszert végigcsinálni Édesapáddal.

Mit is kell tenned pontosan?
1, Írj egy új, őszinte “Kapcsolati Naplót” Édesapáddal a már ismert leírás szerint!
2, Olvasd el többször hangosan!
3, Hallgasd meg öt egymás utáni napon a vizualizációs gyakorlatot!

Napló

Egy példa a “Kapcsolati Naplóra”, kérdések segítségével. Neked nem kell ehhez ragaszkodnod, a saját emlékeidet, kérdéseidet fogalmazd meg.

– Mire emlékszel Apukáddal kapcsolatban?
– Apu mindig kemény volt csak arra emlékszem folyton kiabált velem. Mindig elküldött valami szerszámot megkeresni, de sose tudtam úgy elvégezni a feladatot, hogy neki jó legyen.

– Volt olyan, hogy szidást kaptál tőle?
– Igen játszottam egy hangszeren és mindig megjegyezte amikor hibáztam. Rosszul esett. Mindig ordított velem. Ha játszottam, akkor miért azt játszom, vagy ha el akartam menni valahova, sose engedett el. Biztos én se voltam szent.

– Volt-e olyan hogy kikaptál?
– Egyre kimondottan emlékszem játszottunk az utcán fociztunk két tégla volt az úttesten ezek voltak a kapuk. A szembe szomszéd aki egy nem jó szándékú öregebb férfi volt ránk szólt, hogy ne focizzunk az utcán. Én visszaszóltam neki, hogy az utca mindenkié és nem rakom el a téglákat. Apu hallotta ezt és rám szólt, hogy rakjuk el a téglákat. Mondtam neki is, az utca mindenkié és hadd focizzunk tovább. Elkezdett velem ordítani, hogy megmondtam, rakd el a téglákat. Elindult felém, hogy megver mert ezek után is kiálltam magamért és azt mondtam, hogy az utca mindenkié és szeretnénk focizni. Elkezdtem apu elől elfutni. Féltem tőle úgy futottam ahogy tudtam, nem ért utol. Erre szerintem még idegesebb lett. Befutottam a konyhába anyu lábai mögé, így apa utolért adott egy pofont és a földön meg belém rúgott addig amíg el nem kezdtem nagyon sírni.
– Aztán volt olyan is, hogy azért vert el Apa mert nem voltam éhes és nem mentem ebédelni.
– Apu mesélte mostanában hogy mikor kicsi voltam vittek fotózni és előtte belehemperegtem egy pocsolyába. Nagyon elvert, de annyira hisztiztem, hogy le kellett önteni egy hideg pohár vízzel.

– Apu mindig dolgozott sosem volt otthon velünk. Ha pedig otthon volt mindig ivott. Akkor kötekedett mindig anyával. Nem tudtunk soha semmit megbeszélni.

– Haragszom rá. Nem volt okos mindig rossz üzleteket csinált és mégis mindig az volt a jó amit ő csinált. Nem értett a pénzhez mindig anyu kezelte a pénzt mindig mondta anyunak csak adjál. Anyu mindig szerzett.

– Óvodás, iskolás korból mire emlékszel?
– Apa sose játszott velem sose mesélt, nem törődött velem csak dolgozott.
– Mindig leszidott, ha nem tanultam, de sose mondta el, hogy kellene tanulnom.

Elengedés

A gyakorlat célja, hogy lerendezd magadban édesapáddal való kapcsolatodat. Így nem az ő “mintái” lesznek benned az alap gondolatok. A berögzült szerepeket “hatástalanítod” és az énképed kialakulása érdekében. Azt kell kialakítani, magadban, hogy érzelmileg tudd, mikor kell gondoskodni önmagadról, és mikor várják el tőled a gondoskodást!

Kezd el írni a Kapcsolati Naplót! Ha elakadnál, holnap küldök pár segítő kérdést.

Jó munkát kívánok!

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt, információkat tárolhat és/vagy kérhet a számítógépedtől, amiket Cookie-k formájában tárolnak a weboldalak. Cookie kezelésről itt tudhatsz meg többet.

These cookies are necessary for the website to function and cannot be switched off in our systems.

Ezek a Cookie-k az oldal működéséhez nélkülözhetetlenek, ezért nem is lehet letiltani őket.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Decline all Services
Accept all Services