2.1. levél: Kezdődjön az utazás!

2.1. levél: Kezdődjön az utazás!

HA TUDSZ MEGBOCSÁTANI, AKKOR AZOK KÖZÉ TARTOZOL, AKIK ÉRTENEK A BOLDOGSÁGHOZ.

Szent-Gály Kata

Kérlek, készítsd elő a Kapcsolati Naplódat!
Ma ezzel fogunk dolgozni.

Az első lépések

Sikeresen megírtad a legutóbbi párkapcsolatod történetét. Feldolgoztad a feltörő érzelmeket és emlékeket.
Könnyebbséget érezhetsz magadban. Ahhoz, hogy véglegesen tudjuk magunkban rendezni ezt a párkapcsolatot, még vannak feladataid.

Mint ahogy már említettem három szinten kell feldolgoznunk egy kapcsolatot.
Az 1. Gondolati (tudatos) szintet sikeresen elvégezted!

Lássuk, mit kell még tenni!

A Kapcsolati Napló megírásával a régi emlékeket felszínre hoztad, azaz tudatos szintre emelted.
Azzal, hogy elolvastad a Naplódat a feltörő érzelmeket újból megélted. Ez lehet, hogy testi tüneteket is okozott Neked. A többszöri olvasás során a testi tünetek – ha voltak – eltűntek.

Képzeld el, hogy a korábbi életed egy szekrény. Ebben a szekrényben tároltál mindent hatást amit a szüleidtől kaptál vagy mindent ami a korábbi kapcsolataidban történt Veled. Láthattad, hogy a szekrény tele volt “ruhával”. Nem igazán volt rend. Sok “ruhadarab” összegyűrve volt eltéve. Minden egymás hegyén-hátán hevert és nem láttál át a káoszon. Sokszor nem tudtál az évszaknak megfelelően felöltözni. Tehát néha télen pólót vettél fel nyáron pedig nagykabátot.
Ha belegondolsz a párkapcsolatodban néha türelmetlenül válaszoltál, miközben nyugodtan higgadtan is meg lehetett volna beszélni a történteket. Azaz nem találtad a megfelelő ruhadarabot.
Most ott tartasz, hogy kipakoltad a szekrényt. A feladat, hogy újból berakj mindent. De most mindent úgy teszel vissza, hogy később meg is találd! A felső polcra a nyári ruhákat rakjuk, a középsőre az átmeneti ruhák kerülnek, az  alsó polcra pedig a téli ruhákat pakold.

Tehát minden érzést ezután a helyén fogsz tudni kezelni, és mivel átlátod az eszköztárad, a megfelelő módon tudsz válaszolni a külső hatásokra. Így az évszaknak megfelelően fogsz tudni felöltözni.

A “visszapakolásban” egy későbbi leckében fogok segíteni. Addig még sok feladat áll előtted.

Utazás a tudatalattiba

Engedj meg egy személyes példát:
10 évig éltem a barátnőmmel. Szakítás után nem találkoztam vele két évig. Ezután amikor először megláttam az utcán, szorítást éreztem a gyomromban. Az elmúlt hónapokban abszolút nem gondoltam a hölgyre. Úgy véltem már teljesen lezártam a kapcsolatot és a szakítást. De a testem jelezte, hogy nincs vele minden rendben, még érzelmileg kötődtem hozzá.

A most következő gyakorlatban az érzelmeket összehangoljuk a testtel. A 10 perces hanganyagban egy csukott szemű gyakorlatot végzel el. Fontos, hogy a szemedet a gyakorlat során végig csukva tartsd. Ennek az oka, hogy így ki tudod zárni a Gondolati 1. szintet.
A gyakorlat során a 2. Érzelmi (tudatalatti) és a 3. Testi szinteken zajlanak majd a pozitív változások.

Még mielőtt meghallgatnád a hanganyagot, kérlek olvasd el a lenti sorokat!

A hanganyagban, egy réten állsz. A rét ez esetben a tudatalattidat jelenti. A rét szélén megjelenik, az a személy, akiről a Kapcsolati Naplódat írtad.
Mint ahogy fent említettem, egy dologról tudnod kell! A fejedben ahhoz a személyhez már odakötöttél más, több vélt vagy valós érzelmet.
Azaz ő és a benned hozzá tartozó érzelmek együtt jelennek meg a rét szélén. Kövesd a vizualizációs gyakorlat utasításait és a végén “elengeded” őt.

Mit jelent ez? Miért is van erre szükségünk?

Ne gondold, hogy a gyakorlat során azt a személyt engeded el, akivel megírtad a Kapcsolati Naplódat! Nem őt engeded el, hanem a hozzá tartozó érzéseket fogod elengedni. Azaz nem fogod elfelejteni az együtt töltött időt. Nem fogod kitörölni őt az életedből.

Összegezés

Ez történik gyakorlatban:

– behunyod a szemed, megjelenítesz egy rétet (ez a tudatalattid)
– veled szemben megjeleníted a személyt, akivel megírtad a Kapcsolati Naplót (megjelenítjük azt az érzelmet ami bánt a személlyel kapcsolatban)
– megöleled, bocsánatot kértek egymástól ( a bántásokat feloldod)
– elengeded őt a rétről (elengedés, remissio)
– megtöltöd magad fehér fénnyel, (megnyugvás)

Kérlek először hallgasd meg a vizualizációs gyakorlatot nyitott szemmel.  Ha nyitott szemmel el tudtad képzelni, akkor biztos fog menni, csukott szemmel is.
Nincs semmi gond, ha az első alkalommal nem sikerül tökéletesen megcsinálnod mindent, amit hallani fogsz. Ne idegeskedj ezen, sikerülni fog!

Kapcsolat

A tudatalattink úgy működik, hogy személyhez kapcsolja az érzelmeket. Ha meglátok valakit, akivel nem jövök ki jól, akkor a tudatalattim előveszi a “nem szeretem érzést”. Ezt az érzést, különböző jelekkel közvetítem a személy felé, akár tudok róla akár nem.  (Ez a tudatalatti.) Szigorúbban nézek rá, türelmetlenebb vagyok, megváltozik a hangom a testtartásom. Nagy valószínűséggel, ezeket a jeleket a másik fél „veszi” és reagálni fog rá.

Ha azt kérném, hogy képzeld el magadban az utálatot, azt valószínűleg nem tudnád. De ha azt kérem, képzelj egy személyt, akit nem szeretsz, automatikusan megjelenik benned az utálat érzése.

A személyt, akivel megírtad a Kapcsolati Naplódat, segítségül hívjuk, hogy fel tudd magadban idézni azt az érzést, amit eldugtál tudattalanul magadba.

A rohanó, világunk miatt sokszor elmegyünk olyan érzelmek mellett, kapcsolatainkban, ami fontos lenne érzelmi fejlődésünk számára, mégse törődünk velük, hanem elraktározzuk a tudatalattinkba.

Azaz a Kapcsolati Naplóban szereplő személy, és a Benned hozzá tartozó érzelmek együtt jelennek meg a rét szélén. Elindul feléd, és ahogy közeledik, a tested egy vagy akár több pontján is, különböző testi tünete(ke)t, jelzéseket érezhetsz. Ez lehet például gombóc a torokban, mellkas nyomás, gyomorszorítás, de ezek a jelek felbukkanhatnak bárhol.

Ne aggódj, ez természetes történés!

Jelzések

A tested jelzi (például, szorítással, lüktetéssel vagy zsibbadással), hogy van még dolgod a tudatalattid, és a tested összehangolásával. Azaz addig kell ismételned a hanganyag meghallgatását, amíg elmúlnak ezek a jelzések a testedből. Ahogy korábban említettem, itt nincs külső személy, aki objektíven megfigyelhetné az érzéseidet, így ezt magadnak kell megtenni. Neked kell objektívnek lenned a testi tüneteid megfigyelésekor.

Mindenki más és más a jelzést érez a testében, hiszen mindenki más más érzelemmel dolgozik.

Ahogy ezek a testi jelzések elmúlnak a gyakorlat folyamán, az jelenti azt, hogy tudatalatti és a test összhangba került. A megnyugvás része nagyon fontos a gyakorlatnak, mert gondolataiddal  lassan át tudod venni az irányítást az érzelmeid felett. Eddig ez nem így történt, hiszen a tudatalattiból feltörő érzelmek irányították az életedet. Ezzel a gyakorlattal azt erősíted magadban, hogy a berögzült érzelmek, ne irányítsák életed. Ez az alapja a tudatosságnak.

A legideálisabb körülményeket úgy teremtheted meg, ha a hallgatás közben nem zavar senki és semmi. Keress egy kényelmes helyet a lakásban. A gyakorlatot ülve és fekve is elvégezheted. Ha ülsz, lehetőleg mindkét talpad érintse a padlót. Se a lábad, se a kezeid ne keresztezzék egymást.

Öt egymás utáni napon hallgasd meg a hanganyagot. Azonban egy nap csak egyszer hallgasd meg a vizualizációs gyakorlatot.
Az első meghallgatással az öngyógyító folyamat már elindul benned, és a tested regenerálja magát, feldolgozza a változásokat. Erre időt kell adnod a testednek. Ha ez elmarad, akkor az érzelmek olyan kihatással lehetnek a testedre, ami rosszulléteket okozhat.
Ha egy napon véletlenül elmulasztanád nincs semmi gond, azonban lehetőleg többször ne mulassz! Ugyanis, ha több nap kimarad, akkor az érzelmi folyamatok nem lesznek megfelelő hatással a testedre. Ezzel hátráltatnád az érzelmi és a testi átalakulásodat.

Timi ezt mesélte miután először hallgatta meg a hanganyagot:
Fura ez a vizualizáció.. Kicsit csapongok. Miközben kerestem a pontot hol feszít, több helyen is éreztem. Kiválasztottam egy pontot. Ez lehetséges? 😀 Ezen kívül amikor lecsatoltam mi táncoltunk előtte úgy forgolódtunk. Tiszta furi ez az összpontosítás. Azután a tojás alakot amikor magam köré képzeltem , akkor újra láttam a Tamást amikor kimegy az ösvényen és visszainteget. 😀 Mondjuk van utána bennem egy kis feszültség, de ez szerintem az izgalom miatt, hogy jól csináljam. Hát nem semmi vagyok… 🙂 Köszönöm neked ezeket az élményeket! 🙂

A speciális fájlt itt tudod meghallgatni:

Hallgasd meg a fájlt és lépj a gyógyulás útjára!

A következő levelet két nap múlva küldöm.

Változtasd meg életedet egy jobb párkapcsolattal!
Pakold le az életed lassító csomagokat!

Folytasd az utat, és érj el még csodálatosabb eredményeket!

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt, információkat tárolhat és/vagy kérhet a számítógépedtől, amiket Cookie-k formájában tárolnak a weboldalak. Cookie kezelésről itt tudhatsz meg többet.

These cookies are necessary for the website to function and cannot be switched off in our systems.

Ezek a Cookie-k az oldal működéséhez nélkülözhetetlenek, ezért nem is lehet letiltani őket.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Decline all Services
Accept all Services