1.7. levél: Az út

1.7. levél: Az út

VÉGTELEN SZÁMÚ ÚTVONAL LÉTEZIK, SOK EZER MÓDSZER KÖZÜL VÁLASZTHATUNK, ÉS MINDEGYIK ELVEZET MINKET A CÉLHOZ. DE BÁRMELYIK UTAT VÁLASZTJUK IS, NEKÜNK MAGUNKNAK KELL VÉGIGMENNÜNK RAJTA.

Jorge Bucay

Az elmúlt napokban sikeresen megírtad egy személlyel a Kapcsolati Naplót. Majd többször hangosan felolvastad. Megélted a feltörő érzéseket és szervezetedben már el is indultak a gyógyító folyamatok.

Ha már részt vettél valamilyen terápián, akkor hasonló módszerrel találkozhattál ott is. Sikerült felszínre hoznod és kiírnod magadból több sérelmet, ezzel pedig könnyebb a lelki terhed.

Bőröndök

Életed során a problémákat kis zsákokba, bőröndökbe tetted. Néhányat időnként előveszel kinyitod, átnézed, eltöprengesz rajta, hogy mit kellett volna másképpen csinálnod. Majd bezárod, visszateszed és cipeled tovább az utadon. Telnek az évek, gyűlnek a csomagok.
Hátadon ott van egy megpakolt hátizsák. Az egyik válladon lóg egy válltáska. Jobb kezedben két bőrönd, a balban egy bőrönd van, de a fülére két nejlonzacskó van ráerősítve. Mindkét hónod alatt két kisebb csomagot szorítasz. A fejeden is van egy kisebb doboz, sőt a fogaiddal is szorítasz egy apró táskát. Lábaiddal pedig két gurulós bőröndöt terelgetsz.
A szemedbe csorog az izzadtság, csíp, mar, de nem tudod letörölni. Alig látsz és emiatt elhaladsz életed nagy lehetőségei előtt, észre sem véve azokat! A sebességed inkább vánszorgás, csigatempóban haladsz, a párkapcsolatodban. Reménytelennek érzed az életed.

Természetesen lehet, hogy Te olyan szerencsés vagy, hogy kevesebb csomagot cipelsz, de a „plusz súly” Téged is visszahúz.

Siker

A Kapcsolati Naplód segítségével, most le tudtál rakni egy vagy két bőröndöt. Kicsivel könnyebb az utad, de a többi csomag még hátráltat. Nekem nem az a célom, hogy kicsivel legyen könnyebb, hanem az, hogy ne cipelj semmilyen terhet, és szárnyalni tudj az életedben! Tehát ne csak kicsit javíts a életeden, hanem teljességében egy másik szinten tudjad azt megélni!

Örömmel mondom, hogy a Tudatos Párkapcsolati Rendszer 1. szintjét sikeresen elvégezted!

A most következő Tudatos Párkapcsolati Rendszer 2. szintje segít rendezni az érzelmeidet, további bőröndöket tudsz lepakolni. Ebben segítségedre lesznek speciális hanganyagok, kérdéssorok, gyakorlatok is. Továbbra is Te fogsz dolgozni és a Tudatos Párkapcsolati Rendszer segíti a munkádat.

Egy átlagos terápia nem foglalkozik azzal, hogy harmóniába tegye gondolataidat, érzelmeidet és a testi tüneteket. Véleményem szerint ez hiba, épp ezért kapott nagy hangsúlyt a módszeremben a belső harmónia megteremtése.

A Tudatos Párkapcsolati Rendszer 3. szintjén meg fogsz szabadulni az összes maradék csomagtól, és ez a szint segít felkészülni a változásra. A változás gondolati, lelki és részben testi lesz.

Igen testi változásokra is számíthatsz! Azzal, hogy lekerülnek rólad a múlt csomagjai és rendezed az érzelmeidet, a tested is sokat nyer! Megváltoznak a gondolataid önmagaddal szemben. Ezért javulhat egészséged, erősebb, magabiztosabb lehetsz. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, nyitottabb leszel a barátaid, ismerőseid felé.

Jól hangzik? Szeretnéd mindezt megvalósítani? Ha igen, akkor lépj be a nyitott ajtón!

Holnap érkezik a következő levelem, mely már a 2. szintre kalauzol Téged!

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy weboldalt, információkat tárolhat és/vagy kérhet a számítógépedtől, amiket Cookie-k formájában tárolnak a weboldalak. Cookie kezelésről itt tudhatsz meg többet.

These cookies are necessary for the website to function and cannot be switched off in our systems.

Ezek a Cookie-k az oldal működéséhez nélkülözhetetlenek, ezért nem is lehet letiltani őket.
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Decline all Services
Accept all Services